-
Kedves belvárosi liberális olvasóim, amennyiben léteztek!
Itt van egyetlen képben minden arról, miért ne nem érdemes majd elkerekedett szemmel a fröccsötökbe temetkezve hüledeznetek majd, ha meglátjátok a 2014-es választási eredményeket. A Beréken meggyilkolt Nagy József özvegye és lánya látható rajta, mögöttük pedig egy demonstráció. Egy jó kis demó, tudjátok, az ilyesmit ti is szeretitek!
Tudom, felmerül bennetek most néhány kérdés. Ha ez egy tünti, miért nem látszik egyetlen kommentelő sem rajta az Egymillióan a sajtószabadságért csoportból? Miért nem látjátok Karsay Dorottyát, a cuki hahás srácokat a tábláikkal, a fokhagymafrontot, Gyurcsány Ferencet, megy úgy egyáltalán, a haverokat?
Hát azért, mert ők leszarják az ilyesmit, amivel persze a Jobbik politikusai is éppen így vannak, csak ők felismerték már évekkel ezelőtt: ha valaki mellé odaállsz élete legsúlyosabb tragédiájában, és ha valakik mellé odaállsz, akik félnek és dühösek, akkor egy idő után ők is melléd fognak állni. Nem azért, mert gyerekkoruktól kedve horogkereszt alakban tették le a kamrába a szalonnát, hanem azért, mert az embernek jó, ha azt érzi, valaki egyáltalán figyel rá és foglalkozik vele. Mint ahogy nektek is jó érzés, ha az LMP kiáll mellettetek olyan nagyon fontos kérdésekben, hogy miért énekelték el a parlamentben a székely himnuszt ezek a szemét fasiszták.
És akárhányszor lehet ugyanez a tanulság, ti mindig elfelejtitek ezt, hogy aztán döbbenten nézhessétek az újságban, hogy hú, de meg megerősödött a Jobbik. Hát meg, basszátok meg.
(kissé közhelyes, de szívből jövő poszt)
1) Azért lássuk be, hogy itt alapból lejtős a pálya. Bármilyen baloldali-liberális identitásnak egy valós megoldást kellene tudnia felvázolni ebben a pillanatban egy kiélezett konfliktus-helyzetre. Kábé mintha egy tömegverekedésben próbálnád elmagyarázni, hogy “na de gyerekek, hát egyéni és csoportszinten is jobban jár vele mindenki, ha a közösség energiáit nem a közösség tagjainak amortizálására szánjuk, hanem inkább a közös épülésünkön dolgozunk”, hát sok sikert hozzá. Még csak azt sem mondom, hogy értelmetlen, Hejőszalontán és Gyöngyöspatán is voltak ilyen programok, amik meg tudták szólítani azokat, akik egy bűncselekményt bűnöző vs tisztességes állampolgárok konfliktusként és nem cigány-fehér faji háborúként értelmeztek. De ezek ugyan nagyobb szervezést igényelnek, mégis kevésbé látványosak, kevésbé hangosak, a sajtó pedig (beleértve a belvárosi liberális barátainkat is ha szabad) kábé magasról tesz rá.
2) Jegyzem a hahás, városmindenkiés stb stb aktivisták jó része magánemberként épp szociális építkezésen gürizik önkéntesként, sokadik alkalommal (nekem meg vérzik a szívem, amiért most először nem tudok ott lenni), és szociálisan rászoruló helyi cigányokkal és fehérekkel közösen újítják föl azok önkormányzati bérlakásait Nagykanizsán. Fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon melyik segít valójában az országnak, melyik jelent érdemi szervezést és munkát, melyik segíti elő a közösségek kellemes együttélését - és melyik kap nagyobb sajtónyilvánosságot…
2) Ez a fenti egy mélységesen alattomos és gerinctelen populista húzás. Tudom, hogy ez az eredményessége szempontjából lényegtelen, de a halottgyalázásnak kevés undorítóbb formáját tudom elképzelni, mint amikor valakinek a halálát, pláne temetését pártpolitikai kampánnyá teszik. Van az a szint, ahova semmilyen célért nem szabad süllyedni, így biztos vagyok benne, hogy nem az lenne az út, hogy a fenti képen még két-három más szervezet is zászlóit logotatva demonstráljon a saját agendája mellett és elmagyarázza, hogy ennek az embernek a halála miért arról szól, hogy rá kell szavazni. Magyarán szólva nem csak hogy egyszerűbb dolga van az embernek ha olyan vonulgatásokat akar rendezni, ami annyit mond, hogy “le a cigánybűnözőkkel” mintha értelmes dolgot is csinálna, de pluszban még a tapintatot igénylő szituációk érzéketlen kizsákmányolása is versenyelőnyt ad számára, amivel nem lehet és nem szabad tartani a lépést.
3) Az egyetlen dolog, amiben szerintem jogos a Jobbik helyzeti előnye, az a kiépített hálózat, és ez az, amiben jelenleg egyetlen ballib erő sem tud vele versenybe szállni. Mondjuk pont az általad említett csoportoknak (Haha, Milla..) nem is célja. Ezek nem országos politikai mozgalmak, nem is akarnak azok lenni, hanem vagy tematikus szerveződések (Haha: oktatás, AVM: hajléktalanság stb) vagy funkcionálisak (Milla: kommunikációs tér teremtése más csoportoknak). Ami szomorú, hogy jelenleg nincs olyan országos politikai mozgalom, ami rendelkezne azzal az erővel és céllal, hogy egy kistelepülésekre is kiterjedő árnyék-szociálishálót hozzon létre. A 4K ugye még érzékelhetetlenül kicsi, a Szolidaritás saját maga feldarálásával van elfoglalva, az LMP-nek szerintem történelmi hibája, hogy az utóbbi két évet nem szinte kizárólag pont ennek a hálózatnak a kiépítésével töltötték, az MSZP-DK meg soha nem is rendelkezett mozgalomépítő törekvésekkel. És egészen addig, amíg nem lesz egy olyan mozgalom, ami a vidéki emberek szociális biztonságára legalább elméleti válaszokkal rendelkezik, és ez a mozgalom nem lesz ott folyamatosan minden településen erős kulturális és önsegítő hálót kialakítva, addig a hahás, millás, elempés, avm-es stb “belvárosi liberálisok” nem tudnak mi mást tenni, mint amit eddig is tettek: amikor ilyen helyzet van, amennyire idejük és energiájuk engedi, magánemberként igyekeznek valamit azonnal reagálni egy-egy helyzetre.
4) De őszintén: te is belvárosi liberális vagy, te is pontosan ugyanazokkal a lehetőségekkel rendelkezel, mint az általad említett többi belvárosi liberális, sőt, még nagyobb is a kommunikációs hatóköröd, mint ez a poszt is mutatja. Mi az, amit te megoldásnak tartanál, amit szerinted tenni kellene, és meg is teszel?
nagyjából egyetértek (bár szájtépés az egész), de kétszer írtál 2-es pontot
Posted on May 6, 2012 via everywhere with helicopter with 149 notes
-
rajvagyok likes this
-
haggyukmareztkerem reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
ma is oké everywherewithhelicopter:
-
perfectvillain likes this
-
lacehu likes this
-
deadheadingcrew reblogged this from unitedpigeonsoflowermanhattan and added:
Így valahogy. Okot is lehet keresni. Az makarenkói orbáni pofonok hasznáról is lehetne értekezni. A nagy kérdés az, hogy...
-
sotetkozepkor reblogged this from idobetyar and added:
Doktorhu írásának nagyjából 80%-ával egyet értek, a maradék 20szal viszont nagyon nem. Ettől függetlenül szépen...
-
sotetkozepkor likes this
-
thomasmelia likes this
-
ka-steve reblogged this from thomasmelia and added:
Na igen, ezt épp én is sajnáltam, hogy itt nincs elég adatom sem időm, hogy keressek.
-
thomasmelia reblogged this from ka-steve and added:
Az együttérzés kimutatása fontos,...egyes tragédiákat
-
pappito reblogged this from unitedpigeonsoflowermanhattan and added:
Sokkal egyszerűbb a képlet. Ha a politika (meg a zenberek) befejeznék azt hazudni maguknak, hogy a jobbik és hasonszőrű...
-
zen-taxi likes this
-
rrockout likes this
-
sronti likes this
-
soundbank likes this
-
estebe likes this
-
unitedpigeonsoflowermanhattan reblogged this from m-x and added:
értem én az ilyen kifakadásokat, de mi a tanulság? menjen az lmp vidéki temetésekre és szónokoljon arról hogy a...
-
kgyst reblogged this from m-x and added:
Az összes magyar világmegváltó átka, hogy nem tud számolni
-
ka-steve likes this
-
wombatszombat likes this
-
ka-steve said:
javítottam, kösz.
-
m-x reblogged this from ka-steve and added:
nagyjából egyetértek (bár szájtépés az egész), de kétszer írtál 2-es pontot
-
szarazene reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
földre. De az alapproblémára visszatérve, te...várod a liberálisoktól,
-
classof1986 likes this
-
kampeszino reblogged this from heymyfish and added:
defetista? Az, hogy három éve itt van...jelenség, és random falusi kocsmában töltött három...
-
balint likes this
-
mozaik likes this
-
ajandekkoala likes this
-
bazsarozsa likes this
-
no-life-crew likes this
-
corivagyok likes this
-
missingvalues likes this
-
sporttars likes this
-
galaxisriporter likes this
-
tebege reblogged this from heymyfish and added:
olaszliszka más azért, ott belesétáltak az antifák a jobbik látványpolitikai csapdájába, ráadásul az nem egy ad hoc...
-
valami likes this
-
manzardcafe likes this
-
minoriti likes this
-
heymyfish reblogged this from kampeszino and added:
Szar defetista duma ez. Nem...kocsmákban jön össze...30%...
-
eugeniovonsavoy likes this
-
szazsoketharmadaharomharmadert reblogged this from pblue and added:
üzenet: ki kellene merészkedni a körúton kívülre!!!
-
orsolyka likes this
-
pblue reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
:D oke, akkor csak belelattam...moralis iteletet, bocsanat, mikozben te csak
-
vaningyen reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
mondjuk én nem igazán vágom, hogy a hullarablás az miért tüntet fel bárkit jó színben, de ez biztos azért van mert...
-
cilu likes this
-
pufivipcsi likes this
-
kampeszino likes this
-
smalladam reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
szerintem ez a lényeg. aki odamegy kellő alázattal, és a helyi embereknek próbál segíteni a napi gondjain, meg...
-
minuszot likes this
- Show more notes
-
